ÁSZF - Általános üzleti feltételek

 1.Preambulum

A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) célja, hogy Megrendelők számára közérthetően és átlátható módon szabályozza a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszonyt, és tájékoztatást nyújtson a megrendelést érintő egyéb feltételekről, körülményekről. A jelen Általános Szerződési Feltételek egyes feltételei a jogszabály alapján nem vonatkoznak a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelőkre (az ún. Viszonteladókra), amit jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) esetenként külön is jelöl. A végfelhasználói minőségre való figyelemfelhívás elmaradása nem keletkeztet (a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelők vonatkozásában a végfelhasználókéval azonos védettséget biztosító) fogyasztói jogállást. Így pl. a viszonteladással foglalkozó vállalkozók vagy cégek– önmagukat a megrendelés során fogyasztóként feltüntetve– nem kérhetik a területi Békéltető Testület eljárását, vagy nem gyakorolnak pl. ún. indoklás nélküli elállási jogot sem. Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a Szolgáltató tevékenységére a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások vonatkoznak, a Ptk-ban foglalt rendelkezések pedig külön kikötés nélkül is irányadók. Az irányadó jog pontos meghatározása jelen ÁSZF 1. pontjában található. A Weboldalon keresztül történő termékértesítés, illetve szolgáltatásnyújtás során létrejött jogviszony nyelve a magyar. A Szolgáltató a jelen ÁSZF-et a hatályos jogszabályok előírása szerint teszi közzé a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban, a Weboldal nyitólapjáról elérhetően, az Általános Szerződési Feltételek hatályba lépése napjának egyértelmű feltüntetésével, megőrzésre alkalmas módon. Tájékoztatjuk, hogy a Megrendelő a www.efutes24.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja az alábbi ÁSZF-et. Kérjük, kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben az ÁSZF minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. 1. Irányadó jog A Webáruház Általános Szerződési Feltételei a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdéseket illetően a mindenkor hatályos magyar jogszabályok irányadók, így különösen: az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (az előzőekben és a továbbiakban: Ptk.); a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendelet.


2. Általános információk

2.1. Szolgáltató adatai Név:

Wolf Craft Media Kft. Cím: HU-1015 Budapest, Donati utca 53. Telefon: +36 20 982 2448 E-mail: farkas.zsolt@efutes24.hu Képviselő: Farkas Zsolt ügyvezető Adószám: HU135634802 Cégjegyzékszám: 01 09 861828 Szerződés nyelve: magyar Elektronikus elérhetőség: farkas.zsolt@efutes24.hu Weboldal: www.efutes24.hu A tárhelyszolgáltató neve: Forspi Hungary Kft. A tárhelyszolgáltató címe: A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@forspi.hu

2.2. Jelen ÁSZF alapfogalmai

Weboldal: a Szolgáltató által üzemeltetett hivatalos weboldal, beleértve annak minden aloldala is (www.efutes24.hu) Szolgáltató: a Weboldal üzemeltetője, a Weboldalon kínált terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó 2. pontban meghatározott jogi személy. Termék: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében értékesített termék, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá. Szolgáltatás: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá. Megrendelő: Az a természetes vagy jogi személy, aki a Szolgáltató által a Weboldalon kínált szolgáltatás igénybevétele érdekében a Szolgáltatóval szerződést köt, és ennek keretében terméket vásárol és/vagy szolgáltatást vesz igénybe, valamint a jelen ÁSZF-et és a Szolgáltató Adatkezelési Tájékoztatóját tudomásul veszi, és magára nézve is kötelezőnek fogadja el. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes (vagy a kialakult bírói gyakorlat tükrében jogi személy), aki (/amely) a Weboldalon megrendelt terméket és/vagy igénybe vett szolgáltatást kizárólag saját fogyasztására vagy felhasználására, önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva, a termék/szolgáltatás továbbértékesítésének szándéka nélkül vásárolja meg, veszi igénybe.

2.3. A Szolgáltatás általános

bemutatása Szolgáltató a Weboldalon keresztül elektromos fűtőeszközöket, valamint egyéb kiegészítőket forgalmaz. A Szolgáltató által a Weboldalon keresztül történő termékértékesítés az Európai Unió tagállamaiban/Magyarországgal közvetlenül határos országokban/kizárólag Magyarország területén érhető el. A Szolgáltató által a Weboldalon kínált termékeket, szolgáltatásokat jogképességgel rendelkező jogi személyek, illetve 14. életévüket betöltött vagy annál idősebb természetes személyek vehetik igénybe. Amennyiben Megrendelő a 14. életévét már betöltötte, azonban a 18. életévét még nem, a Megrendelő által megvásárolni kívánt termék megrendelése előtt javasoljuk, hogy a Megrendelő szüleivel, törvényes képviselőjével vagy gyámjával tekintse át a jelen Általános Szerződési Feltételeket, és csak ezt követően tegyen fizetési kötelezettséggel járó jognyilatkozatot a Szolgáltató felé.

3. Megvásárolható termékek,

szolgáltatások köre Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálybalépésekor a kínálatunk elektromos fűtőeszközökből és kiegészítőkből áll. Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek. Felhívjuk Megrendelőink figyelmét, hogy egyes termékekre a fogyasztókat egyébként megillető indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belül gyakorolható elállás, illetve felmondás joga a vonatkozó jogszabály alapján – a jogszabály kifejezett engedélyéből adódóan – nem vonatkozik (ld. 8.3. pont)!

4. Megrendelés

4.1. A megrendeléshez kapcsolódó

általános információk A megjelenített termékek a Webáruházon keresztül online, továbbá telefonos, valamint személyes egyeztetés útján rendelhetők meg. A megrendelt termékeket logisztikai partnereink kézbesítik, valamint előzetes egyeztetés alapján, személyesen is átvehetők üzleteinkben. A Weboldalon történő megrendeléssel és a megrendelésnek a Szolgáltató általi visszaigazolásával elektronikus úton kötött szerződés jön létre Szolgáltató és Megrendelő között. A szerződéskötés napja a megrendelés Szolgáltató általi visszaigazolásának napja. A szerződés elektronikus úton létrejött szerződés, amely nem minősül írásbeli szerződésnek, de amelyet a Szolgáltató iktat és annak száma szerint tartja nyilván a megrendeléstől számított 6. naptári év utolsó napjáig. Ez idő alatt a szerződést a Szolgáltató a Megrendelő kifejezett kérésére bármikor hozzáférhetővé teszi a Megrendelő számára. A megrendeléssel létrejött szerződés alapján Megrendelőt fizetési kötelezettség terheli az általa kiválasztott és megrendelt szolgáltatás tekintetében. Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési Tájékoztatót a hatályos jogszabályok előírása szerint Weboldal nyitó oldaláról elérhető módon, annak hatályba lépése napjának egyértelmű feltüntetésével teszi közzé, a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban, számára megőrzésre alkalmas módon. A Weboldalon történő megrendelés feltétele, hogy a Megrendelő megismerje és magára nézve kötelezőnek fogadja el a jelen Általános Szerződési Feltételeket, az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat, valamint elismerje, hogy a Szolgáltató a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet értelmében a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. Az elfogadással jelen Általános Szerződési Feltételek a szerződés részévé válnak. A Weboldalon történő megrendelés esetén a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint a Megrendelő megjelöli a megrendelni kívánt terméke(ke)t, majd a szükséges adatok megadásával és a fizetés módjának kiválasztásával, végül a „Megrendelés elküldése” gombra való kattintással a termékek megvásárlására irányuló jognyilatkozatot, kötelező vételi ajánlatot tesz. Az elektronikus úton kötött szerződés tekintetében a szerződéskötés nyelve: magyar. A szerződés a magyar jog hatálya alá tartozik. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak bruttó árak, így tartalmazzák a törvényben előírt 27% mértékű általános forgalmi adó (ÁFA) összegét, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a Webáruház Szolgáltatások menüpontjában, azon belül pedig a Házhozszállítás alpontja alatt található meg. Amennyiben a Szolgáltató a tőle elvárható gondosság ellenére hibás árat tüntet fel a termék mellett, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy a Szolgáltató nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a Megrendelő részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a Megrendelő ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga. Webáruházunkban termékkategóriák szerint böngészhet a Megvásárolható termékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termékek rövid leírását, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék képére. Ekkor a termék nagyított képe alatt rövid leírást talál az elérhető (rendelhető) színekről és méretekről (amennyiben a terméket egyedi méretben is megrendelheti, úgy ezt szintén feltüntetésre került a termék fényképe alatti rövid leírásban). A termékekkel kapcsolatos további kérdéseit pedig e-mailben vagy telefonon is felteheti kollégáink részére.

4.2. A megrendelés menete

A megrendelések leadására lehetőség van a Weboldalon keresztül, elektronikus úton, továbbá telefonos konzultáció keretében, a +36 20 982 2448 telefonszámon. A kosár jelre kattintva Megrendelő a terméket a Kosárba helyezheti. A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint a Megrendelő ki tudja választani legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, lépjen vissza a Webáruház menüpontba és folytassa a vásárlást, amelyet a „Vásárlás folytatása” gomb megnyomásával tehet meg. Ha Megrendelő a kosár tartalma tekintetében mindent rendben talál, és a megrendelés mellett dönt, úgy következő lépésként a megrendelés véglegesítéséhez az alábbi adatok megadása szükséges: Számlázási adatok: név/cégnév, irányítószám, város, utca, házszám; Szállítási mód: Weboldalunkon történő Megrendelés esetén lehetősége van valamely üzletünkben, személyes vásárlás során átvenni a megrendelt terméket, a Megrendelőnek azonban lehetősége van házhozszállítást igényelni, amelynek külön díját a Weboldal kalkulátora azonnal megjelenít. Fizetési mód: Weboldalunkon történő Megrendelés esetén az alábbi fizetési módok lehetségesek: Banki átutalással történő teljesítés, Személyesen történő teljesítés, Utánvét során történő teljesítés. Szállítási adatok: amennyiben megegyezik a számlázási adatokkal, ismételt kitöltése nem szükséges: a Megrendelő a megfelelő checkbox pipálásával jelölheti, hogy szállítási adatai megegyeznek számlázási adataival; amennyiben a Megrendelő szállítási adatai eltérnek számlázási adataitól: név/cégnév, irányítószám, város, utca, házszám; Szállítási címként szerepelhet a lakás vagy munkahely címe is; itt olyan címet érdemes megjelölni, ahol a nagy valószínűséggel tartózkodik valaki, hogy át tudja venni a csomagot (esetleg munkatárs, szomszéd). A Megrendelő opcionálisan megjegyzést tehet a Szolgáltató felé a megrendelés során; A Megrendeléshez szükséges a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadása és a Megrendelő általi magára nézve kötelezőnek történő elismerése, ezt a jognyilatkozatot a megfelelő checkbox megjelölése (pipálása) útján teheti meg. Mindezt követően a Megrendelőnek a megadott adatokat ellenőriznie kell, ezek után a „Megrendelés” gombra kattintva küldi el véglegesített megrendelését a Szolgáltató részére (vételi ajánlat).

4.3. A megrendelések

feldolgozása, visszaigazolása A Weboldalon keresztül, illetve telefonos konzultáció keretében leadott megrendelések feldolgozása munkanapokon 9:00-17:00 óra között történik. A Weboldalon keresztül beérkezett megrendeléseket legkésőbb a következő munkanapon telefonos kapcsolatfelvétel során is ellenőrizzük, és ismételten egyeztetjük a Megrendelővel a megrendelés adatait. Mind a Weboldalon keresztül leadott, mind a telefonos konzultáció során egyeztetett megrendelés beérkezését a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a megrendelés elfogadásától számított 48 órán belül, a rendszer által automatikusan generált és megküldött e-maillel, a Megrendelő által megadott e-mail címre küldött elektronikus levélben visszaigazolja (vételi ajánlat elfogadása), és ezzel a szerződés a felek között létrejön. A visszaigazolás tartalmazza a megrendelt termék(ek), valamint jellemzőik felsorolását, a Megrendelő által megadott nevet/cégnevet és adatokat és a megrendelés nyilvántartási számát. Amennyiben ilyen üzenetet nem kap tőlünk 48 óra elteltével sem, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal telefonon vagy e-mail útján! Amennyiben a megrendelésről visszaigazoló e-mail 48 órán belül nem érkezik, és ezen 48 órás időtartamon belül telefonos úton sem igazolja vissza a Szolgáltató a Megrendelő megrendelését, a Megrendelő mentesül az ajánlati kötöttség alól. Azon termékeknél, amelyek esetében a Megrendelőt a jelen ÁSZF 8.3. pontjában foglaltak alapján a fogyasztókat egyébként megillető indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belül gyakorolható elállás, illetve felmondás joga nem illeti meg, a megrendelés leadását követő visszaigazoló e-mailben a Szolgáltató a Megrendelőt ezen körülményről ismételten és kifejezetten tájékoztatja, továbbá a megrendelés ellenőrzése, pontosítása érdekében a Szolgáltató által kezdeményezett telefonos egyeztetés során a Szolgáltató ezen tájékoztatást szintén megadja a Megrendelő számára. Szolgáltató nem vállal felelősséget a megrendelt termék esetleges technikai ismertetőinek a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.

5. A megrendelt termék

ellenértékének és a szállítási díj fizetésének módjai A Megrendelőnek lehetősége van banki átutalás (eseti utalás) útján, utánvéttel, bankkártyás tranzakció folytán, továbbá készpénzzel is megfizetni a termék ellenértékét. Banki eseti utalással történő teljesítés: Amennyiben a Megrendelő megrendelése a Szolgáltató által visszaigazolásra került, úgy a visszaigazoló e-mailben található bankszámlaszámra, az ott meghatározott közleménnyel, a Szolgáltató által a mindenkor hatályos számviteli jogszabályoknak megfelelően kiállított díjbekérő számla alapján történő eseti utalás útján teljesíthető a vételár. Utánvéttel történő teljesítés: Utánvéttel történő vásárlás esetén a termék árát a Megrendelő annak átvételekor, a futárszolgálat kollégájának, a kézbesítéssel egyidejűleg egyenlíti ki készpénzben vagy bankkártyával.
A fizetendő bruttó végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél tartalmának megfelelően tartalmazza a felmerült költségeket. Amennyiben a termék Megrendelő által meghatározott címre kerül kézbesítésre, úgy a papír alapú számlát a kézbesített csomag tartalmazza. Az aktuális szállítási díjak a szerződött logisztikai partnerünk mindenkori díjszabása szerint alakulnak, amelyről bővebben minden termék mellett külön feltüntetett menüsávban kaphat több információt.

6. Termékek átvétele

6.1. A házhozszállítással

kapcsolatos információk A raktárkészletünkön lévő termékek szállítási ideje 5 munkanap. A megrendelt termék futárszolgálatnak történő átadásáról Megrendelőnket e-mail-ben értesítjük. A megrendelt termékek házhozszállítási költsége a Megrendelőt terheli, amely a fizetendő végösszegben feltüntetésre kerül.

6.2. A megrendelt termék

személyes átvételéhez kapcsolódó információk Személyes átvétel esetén javasoljuk, hogy Megrendelő vegye fel a kapcsolatot jelen ÁSZF. 2. pontjában foglalt e-mail-es vagy telefonos úton annak érdekében, hogy kollégánk teljeskörű tájékoztatást tudjon nyújtani

a termék elérhetőségéről, valamint átvételi lehetőségéről. Ha a termék raktáron rendelkezésre áll, akkor a megrendelés feldolgozását követően, előzetes egyeztetés alapján a Megrendelő akár már a megrendelés napján átveheti azt üzletünkben személyesen (előzetes egyeztetés alapján, a meghatározott üzletben, annak nyitvatartási idejében), házhozszállítás esetén pedig a megrendelés telefonos visszaigazolása során, a Megrendelővel egyeztetett szállítási módon és időben került kézbesítésre. Ha a kiválasztott termék nincs raktáron, és annak kézbesítéséről nem tudunk a megrendelés leadását követően intézkedni, kollégánk tájékoztatja Megrendelőt a termékek beszerzésének várható időtartamáról. Megrendelő a rendelés során kapott automatikus e-mail értesítésen túl kollégáink által telefonos megkeresés útján is tájékoztatást kap rendelésének állapotáról, a raktáron nem lévő termékek beszerzési idejéről, a szállítási módokról és időpontokról, valamint az ezekhez kapcsolódó, a rendelési folyamat lezajlása során felmerülő kérdésekről. A feldolgozott megrendelések kézbesítését a megrendelés során kiválasztott logisztikai partnerünk teljesíti.

7. Sérült, hiányos küldemények

átvétele Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén a csomagot ne vegye át, egyidejűleg feltétlenül kérje jegyzőkönyv felvételét! Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni a szállítás közben keletkezett károkra vonatkozóan!

8. Elállási és felmondási jog

8.1. Szolgáltató elállási

joga Amennyiben Megrendelő a megrendelt és visszaigazolt szolgáltatás ellenértékét a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül nem teljesíti, Szolgáltató a szerződéstől indokolás nélkül elállhat.

8.2. Megrendelő elállási joga

8.2.1. Fogyasztónak minősülő

Lakossági vásárló elállási joga Fogyasztónak az a Megrendelő minősül, aki természetes személyként szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el. A 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet alapján a Fogyasztó a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A Weboldalon megrendelt terméket érintő elállási jog gyakorlására a következő szabályok az irányadók. További, elállással kapcsolatos kérdések esetén a fogyasztó a Szolgáltató ügyfélszolgálatához fordulhat.

8.2.2. Elállási tájékoztató

Amennyiben Megrendelő a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerint fogyasztónak minősül, úgy 14 napon belül jogosult elállni a szerződéstől. Az elállási határidő a termék adásvételére irányuló szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi. Ha Megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postán vagy elektronikus levél útján) az alábbi címre: HU-1015 Budapest, Donati utca 53. vagy farkas.zsolt@efutes24.hu Ebből a célból Megrendelő felhasználhatja a 8.5. pontban mellékelt elállási/felmondási nyilatkozatmintát is. Megrendelő határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Ha Megrendelő eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Megrendelő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük a Megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Megrendelő köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Megrendelő viseli. Megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Ha Megrendelő elállási/felmondási jogával kíván élni, ezen szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni postán, vagy elektronikus úton küldött levélben az ÁSZF 2. pontjában feltüntetett elérhetőségek valamelyikére.

8.3. A fogyasztót megillető

elállási és felmondási jog alóli kivételek A vonatkozó 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerint nem gyakorolhatja a Fogyasztó az indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belül gyakorolható elállás, illetve felmondás jogát § (1) c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan te

rmék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. Megrendelő az elállási, illetve felmondási jogának gyakorlását kizáró figyelmeztető üzenetet lát a képernyőn, amennyiben olyan egyedi megrendelésre, vagy egyedi rendelés alapján beszerzett termékre kíván rendelést leadni, amely jelen ÁSZF 8.3. pontjában foglaltakkal érintett termék. Mindemellett az ilyen, exkluzív kategóriába sorolandó termékek megrendelése esetén a megrendelés leadását követően kollégáink minden esetben felveszik a kapcsolatot a Megrendelővel, amelyben Megrendelőt ismételten figyelmeztetik elállási és felmondási jogának kizártságáról.

8.4. Elállási/Felmondási

nyilatkozatminta Kérjük, hogy csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza az ÁSZF 1.1 pontjában feltüntetett elérhetőségeink valamelyikére! Címzett: Wolf Craft Media Kft., HU-1015 Budapest, Donati utca 53. Elektronikus elérhetőség: farkas.zsolt@efutes24.hu Telefonos elérhetőség: +36 20 982 2448 „Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: (kérjük tételesen felsorolni a vásárolt termékeket, vagy igénybe vett szolgáltatásokat) Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: (kérjük pontosan megjelölni a vásárlás/igénybevétel/szerződéskötés/átvétel napját) A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt: (kérjük az aláírás helyét, és idejét feltüntetni)”

9. Szavatosság,

a teljesítés követelése A Szolgáltató termékeivel kapcsolatos kellékszavatosság és termékszavatosság fennállására és feltételeire az alábbi rendelkezések irányadók.

9.1. Kellékszavatossági

általános tájékoztató A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a Szolgáltató, ha a Megrendelő a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett. A Szolgáltató a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A fogyasztónak minősülő Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt, a viszonteladó Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el. A Megrendelő kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült. Kellékszavatossági igénye alapján a Megrendelő választása szerint: a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy az a Szolgáltatónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, iii. a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől – a jelentéktelen hiba kivételével – elállhat, ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, a Megrendelőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. A Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt. A Megrendelő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Szolgáltatóval közölni. Fogyasztónak minősülő Megrendelő esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős. A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. A Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a Megrendelő kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Megrendelő köteles bizonyítani, hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

9.2. Termékszavatossági

általános tájékoztató Az e pontban foglaltak kizárólag fogyasztói szerződések esetében érvényesek. A Szolgáltató által Fogyasztónak eladott termék hibája esetén a Fogyasztó követelheti a gyártótól (gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója), hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár. A termék akkor hibás, ha a) nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, b) vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a) a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta; b) a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy c) a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta. Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli. A Fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Fogyasztó felelős.

9.3. Szavatossági jogok

érvényesítése Ezen pont alkalmazása tekintetében a szavatosság alatt a kellékszavatosságot és a termékszavatosságot is érteni kell. Fogyasztó által érvényesített szavatossági igények intézése esetében a jelen ÁSZF szerinti egyéb feltételek az alábbi különös szabályok mellett irányadók: A Fogyasztó szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Fogyasztó bemutatja. Jelen ÁSZF és a Szolgáltató nem zárja ki, hogy a fogyasztó a szerződés megkötését más módon is bizonyítsa. A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági igényéről jegyzőkönyvet vesz fel a 19/2014. NGM rendeletnek megfelelő tartalommal, a másolatot a fogyasztó rendelkezésére bocsátja. A Szolgáltató törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

9.4. A teljesítés követelése

Abban az esetben, amennyiben Szolgáltató a megrendelt, visszaigazolt és a Megrendelő által megfizetett termék kiszállításával indokolatlanul késedelembe esik, a Megrendelő a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései alapján követelheti a teljesítést, vagy ha a késedelem következtében a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől.

10. Panaszkezelés,

jogérvényesítés, vitarendezés A Szolgáltató vásárlói panasz esetén a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezései alapján és a 45/2014 (II.26.) Kormányrendeletben részletesen rögzített feltételek szerint jár el. Minden beérkezett véleményre reagálunk és minden általunk, illetve szállítóink által elkövetett hiba esetén a legnagyobb rugalmassággal – Megrendelőink érdekeit szem előtt tartva – járunk el ügyfélszolgálatunkon keresztül. Vásárlói panaszát a Szolgáltatóhoz az alábbi elérhetőségeken tudja benyújtani: Postai úton, a 2. pontban megjelölt levelezési címen: HU-1015 Budapest, Donati utca 53. E-mail: farkas.zsolt@efutes24.hu A szóbeli panaszt Társaságunk köteles haladéktalanul megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Az írásbeli panaszt Társaságunk a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt, a panaszos által megadott elérhetőségen. Társaságunk a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A Felek a szerződésből eredő jogvitájukat egymás közötti egyeztetéssel, békés úton, szükség esetén mediáció törekszenek megoldani. Amennyiben a Megrendelő által a megrendelt termék(ek)et érintően tett kifogások a panaszbejelentési eljárás során nem orvosolhatók, továbbá a Megrendelő részéről felmerülő egyéb vitás kérdések a felek közötti tárgyalások során sem rendeződnek, Megrendelő jogosult igénybe venni az alábbi jogérvényesítési fórumokat, illetve eszközöket.

10.1. Online Vitarendezési

Platform A fogyasztónak minősülő Lakossági Vásárló és Szolgáltató, mint vállalkozó közötti alternatív, békés vitarendezés módozatairól és alapvető szabályairól az Európai Parlament és Tanács 2013/11/EU irányelve rendelkezik. Az irányelv elsődleges vitarendezési fórumként az online vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban az Európai Bizottság által üzemeltetett https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU weboldalon található Online Vitarendezési Platformot jelöli meg.

10.2. Békéltető testület

A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztónak minősülő Megrendelő eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez. Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Pest Megyei Békéltető Testület, 1119 Etele út 59-61. II. emelet 240. Telefon/Fax: +36-1-269-0703; +36-1-784-3076; +36-1-784-3149 Email cím: pmbekelteto@pmkik.hu Levelezési cím: Pest Megyei Békéltető Testület, 1364 Budapest, Pf. 81. 10.3. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál Amennyiben Felhasználó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.

11. A szolgáltató biztonsági

előírásai, a weboldal üzemeltetésének feltételei és figyelmeztetések

11.1. A Szolgáltatásnyújtás

műszaki feltételei Szolgáltató kijelenti, hogy a Megrendelő által megfizetett megrendelésnek a Szolgáltató által történő teljesítése a Weboldal elérhetőségétől, annak működésétől független. A Weboldal biztonságos elérhetősége számos körülmény helyes működésétől és meglététől függ, így például a szoftverek és hardverek helyes működésétől, a hosting szolgáltatók rendelkezésre állásától. Szolgáltató nem garantálhatja a Weboldal non-stop (folyamatos) működését, noha mindent megtesz az esetleges hibák elkerüléséért. Így előfordulhat, hogy néha karbantartás miatt leáll a Weboldal. A tervezett leállásról a Szolgáltató előre felhívja a felhasználók figyelmét. A Szolgáltató jogosult a Weboldal elérhetőségét annak karbantartása érdekében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül. Ilyenkor Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a Weboldal mielőbb újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a helyreállítás tekintet-ében. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldal esetleges leállásokból eredő károkért. Ezeknek a károknak a kiküszöbölése közös érdek, így a Szolgáltató törekszik Weboldal működésének folyamatos biztosítására.

11.2. A Weboldal biztonsága

A Szolgáltató minden elvárható intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a Weboldal és a Megrendelő által megadott személyes adatok biztonságos kezelését biztosítsa. A Megrendelőnek azonban tudomásul kell vennie, hogy az információs technológiák területén ma még nem lehet maradéktalan biztonságot garantálni, illetve nem lehet felelősséget vállalni arra, hogy valamennyi szolgáltatás vagy funkció minden körülmények között zavartalanul és megbízhatóan működik. Mindezeknek megfelelően a Szolgáltató nem felel semmi olyan műszaki vagy biztonsági zavarért vagy hibáért, amelynek bekövetkezése előre nem volt látható, vagy amelynek megelőzése vagy elhárítása érdekében a Szolgáltató minden általában elvárható intézkedést megtett.

11.3. Biztonsági előírások

betartása a Megrendelők részéről A Megrendelő nem sértheti meg, illetve nem kísérelheti meg megsérteni ennek a Weboldalnak a biztonságát, ideértve különösen megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát, kémlelését vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a rendszer biztonságát vagy jogosultság-ellenőrző intézkedéseit. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a fenti magatartása bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára ad okot, és amennyiben a Szolgáltató ilyen cselekmény elkövetését észleli, az minden esetben büntető feljelentést von maga után. Megrendelő tudomásul veszi, hogy kártérítési felelősségért tartozik azért a kárért, amelyet a jelen Általános Szerződési Feltételekben előírt biztonsági szabályok megsértésével okozott.

12. Felelősségkorlátozás

Szolgáltató, mint a Weboldal kizárólagos tulajdonosa és üzemeltetője – mindent elkövet annak érdekében, hogy a Weboldalon elérhető tartalmak a pontos és naprakész információkat tükrözze és megfeleljen a valóságnak. Ennek ellenére nem vállal felelősséget a megjelenő információk helyességéért, teljességért, különösen a harmadik féltől beszerzett információkra, tartalmakra és szolgáltatásokra nézve. A Weboldal használatával Megrendelő elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi. Emellett Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy bármikor értesítés nélkül részben vagy egészben módosítsa, vagy ideiglenesen, vagy véglegesen törölje a honlapon található egyes tartalmakat. A Weboldalon található, harmadik személy által üzemeltetett honlapra irányító linkekkel („kivezető” linkekkel”) elérhető honlapok tartalmáért, az itt található információk helyességéért és az Ön által ezeken a honlapokon megadott adatok biztonságáért Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a Megrendelő számítógépén vagy egyéb vonatkozásban keletkezett, elszenvedett károkért a Weboldal használatával kapcsolatban. A Szolgáltató kizár minden felelősséget, amely a Weboldal esetleges hibájából, illetve a Megrendelő számítógépén futó valamely programmal való összeegyeztethetetlensége, vagy bármely internetes vírus miatt következik be. A Regisztráló / Megrendelő hibájából eredően jelszavának harmadik személy által történő felhasználásból adódó károkért Szolgáltató felelősséget nem vállal. Megrendelő kijelenti, hogy a megrendelt és teljesített szolgáltatások ellenértékét vissza nem követeli. A Megrendelő hibájából történt hibás, téves adatbevitelből, megrendelés elírásból származó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget, visszafizetést, visszatérítést nem vállal. A hibás adatok megadása miatt keletkezett károkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, a bejelentett reklamációkat haladéktalanul kivizsgálja és lehetőségeihez mérten kezeli.

13. Adatkezelés Szolgáltató

a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a Megrendelő azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet. Az adatok kezelésével kapcsolatos rendelkezéseket a Szolgáltató adatvédelmi tájékoztatója tartalmazza, mely a https://www.efutes24.hu/adatvedelem oldalon érhető el.

14. Szerzői jogi rendelkezések

A Szolgáltató által üzemeltetett Weboldalon található tartalmak egyedi tartalmaknak minősülnek. Ennek értelmében a Weboldalon található minden képi, hang és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése szerzői jogi védelem alatt állnak. Ezek a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei szellemi tulajdona. A Weboldalon található tartalmak felhasználására kizárólag a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei jogosultak. A Weboldalon található és oltalom alatt álló tartalmakkal kapcsolatban a szerzői- és iparjogvédelmi jogi jogosultak minden jogot fenntartanak. A jogosulatlan felhasználás büntető és polgári jogi következményeket von maga után.

15. Záró rendelkezések

15.1. Alkalmazandó

jog A Felek között létrejött szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.

15.2. A jelen Általános

Szerződési Feltételek hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya a Szolgáltatóra, valamint a Megrendelőkre terjed ki. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya nem terjed ki a fizetést bonyolító pénzintézetre. A Szolgáltató és a Megrendelő közötti jogviszony akkor jön létre, ha a Megrendelő megrendelését véglegesítette, illetve ennek keretében a Megrendelő a Szolgáltató jelen Általános Szerződési Feltételeit elfogadta, és a Megrendelő részére a Szolgáltató a megrendelést elektronikus úton visszaigazolta. Az Általános Szerződési Feltételek érvényes szövegének hatályba lépése napja az a nap, amely a Weboldalon feltüntetésre került. Az Általános Szerződési Feltételek a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban is elérhető. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételeket részben vagy egészben bármikor módosítsa. Az Általános Szerződési Feltételek és annak mindenkori módosítása a közzététel napján lép hatályba. Az Általános Szerződési Feltételek módosítása esetén a folyamatban lévő megrendelésekre a megrendelés dátuma szerint hatályos Általános Szerződési Feltételek rendelkezései vonatkoznak. A jelen Általános Szerződési Feltételek határozatlan időre szól és a közzétételének napjától hatályos.

A jelen Általános Szerződési Feltételek utolsó módosításának dátuma: 2020. Január 01.